Egy kis bevezető:

Szerinted mi tőrténhet azzal a 3 lánnyal, kik az erdőben békésen túráznak, s hírtelen a Naruto világában találják magukat, s Konaoha felé vennék az irányt, de mégis az Akatsuki egyik rejtekhelyén találják magukat...

A ficünk szereplői kitalált szereplők. Bármilyen egyezés a valóságban élő vagy holt személlyel csupán a véletlen műve. Ismétlem, a véletlen műve.

Főszereplők:

1. lány:Kei(az ő látóköréből mesélem el a történetet)

Kei egy vicces, kissé nagyszájú, szeretetre méltó vidám lány. Szeret sokat, és gyorsan beszélni, nem valami visszahúzódó... Ennek ellenére, mindig próbál mindenkihez kedves lenni, és próbál mindent a jobbik szemszögből szemlélni.(Többé kevésbé.) Nagyon szeret még enni is főleg rament. XD Kedvenc szereplője a Narutoból Naruto.XD

2. lány:Rin

Ő szinte Kei ellentéte. Csendes lány kettőt sem szokott szólni. Kicsit, hát nem mondanám rá, hogy félénk, hanem inkább magának való típus. Csak a barátihoz szól, másokkal nem is igazán kedves. Néha olyan, mint egy szikla, nem szól semmit, nem lehet látni az arcán, hogy mit is gondól valójában. Néha ijesztően rideg, és komor tud lenni. És még valami: nagyon komoly lány. Kedvenc szereplője a Narutoból Rin. Talán csak azért, mert őt is így hívják.

3. lány:Emiko

Emiko egy örökké vidám, mindenre elszánt lány. Rengeteget mosolyog, ha nem mosolyog, akkor nevet. Nem lehet tudni, de valamilyen oknál fogva, de nagyon szereti a virágokat. Emiko egy gazdag családból származik, az apukájával él együtt, mert a szülei elváltak. Szinte mindene megvan, amiről mi csak álmodni se mernénk. Viszont van egy gyenge pontja a sport. Igen szegény nem valami sportos alkat.(Pedig vékony egy lány.) Talán egy kissé finnyás is. Kedvence a Narutoból Sakura.

Nos akkor, ha ezzel megvólnánk kezdjük is el a történetet. :)

Az eleje kicsit elnyúlt, de folytassátok, mert kezd ,majd érdekessé válni. XD

1. fejezet: Hogy kerültünk mi ide?

Egy szép meleg augusztusi nap volt. Az erdőben sétálunk a két legjobb barátnőmmel együtt, halgattuk a madarak csicsergését, nevetgéltünk, persze csak én és Emiko, Rin csak mosolygott, de nem is bántuk, hogy ő nem nevetgél velünk, mert nem akartuk ezzel zavarni, hisz ez a nap tökéletes volt......legalábbis, mi akkor még azthittük. Ahogy egyre beljebb értünk az erdőben, egyre kevesebb madár hangja hallatzott már én és Emiko kicsit féltünk, de Rin szerencsére megnyugtatott minket, hogy nem kell félnünk. Igen Rinnek megint teljes nyugalom szőtte át a hangját. Ez nem is Rin lenne, ha nem viselkedne ilyen nyugodtan, ilyen anyáskodóan. Bár mindhárman egyidősek voltunk, de mégis mindig Rint tekintettük az idősebbnek, a feljebbvalónak. Azt hiszem, hogy Emiko, és én is egy kicsit második anyaként gondoltunk Rinre. Néha olyanok voltunk, mint kettő őzgida, és a mamájuk, még mi Emikoval össze vissza ugrándoztunk addig Rin mindig rajtunk tartotta a szemét. Egyszer csak úgy éreztem, mintha valaki követne minket, de gondoltam, hogy nem szólok, hiszen rengeteg állat mozgolódhat az erdőben, így gondoltam az aggódásom alaptalan. Mentünk, mentünk egyre mélyebben, be az erdő belsejébe, de az a hit, hogy valaki követ minket, ez a félelem egyre csak erősödött. Szóltam is a lányoknak:

- Figyi, szerintetek nem követnek minket?-kérdeztem.

- Nem vagy te egy kicsit paranoiás?- válaszolt vissza viccelődve Emiko.

Ennek ellenére Rin csak bólintott egyet, mintha azt akarná jelezni, hogy tudja mire gondolok. Egy darabig csend uralkodott. Majd Rinnel egymásra néztünk, majd bólintottunk, s mindketten hátrafordultunk. Nem akartunk hinni a szemünknek. Egy kicsi kis kék lángocska volt mögöttünk. Mindketten tátott szájjal úgy maradtunk, de már Emiko is.

- Miiiii...ez???-szakítottam meg a csendet ledöbbenve.

- Olyan mint egy kék lángocska.-felet vissza Emiko.

A kis kék lángocska vékonyka, gyerekes, kissé zümmögő hangon megszólalt.

- Ti lennétek azok?

- Mégis mik?-kérdezte gyanakvóan Rin.

- Ha ti vagytok tudnotok kell, hogy miről is beszélek.-hangzott a válasz.

- Azt hiszem......, te nem minket keresel.-mondtam.

- Ezt meg, hogy érted, biztos ti vagytok azok.  Hisz rögtön felismertem az egyedi, szereteted árasztó auráitokat.-zümmögte a kis kékség.

- Nos nem tudjuk, hogy miről beszélsz, és, hogy kivagy te.-mondta már  kissé morcosan Emiko(pedig ez nem igazán vall rá), látszott rajta, hogy minnél előbb szabadulni kíván a kékség társaságából.

- Nos én ennek az erdőnek, az egyik szelleme vagyok. Én azért vagyok, hogy az ilyen embereknek mint ti teljesítsem az egyik vágyukat, de ez csak akkor lehetséges, ha mindannyiótoknak van egy közös vágya.Akkor szeretnétek az "ajándékot".

- Várj. Honnan tudjuk, hogy nem versz át minket, és, hogy éppen nem egy rossz, gonosz kívánságot teljesítes.-csattantam fel.

- Éppen az ilyen helyzetek elkerülése végett csak az láthat engem aki egy kiválasztott. Olyan emberek akikből árad a szeretet, nagy dolgokra hivatottak....- mondta a lángocska.

- Tehát mit kell tennünk ennek a jutalom elérésének érdekében?-kérdezte Emiko.

- Semmit. Illetve csak annyit, hogy egy darabig egy helyben álltok, hárma, kézenfogva egy kört alkottok.

A lányokkal megcsináltuk a lángocska kérését. Bár egyikünk se tudta mi fog történni. Hirtelen egy nagy fehér fénysugár tört fel a hármunk alkotta kör közepéből majd eggyéváltunk vele. Azthiszem mind elájúltunk, mert értetlenül keltünk föl egy mezőn.

- Hé lányok!-ébrezgettem a barátaimat.

Elsőkent Rint sikierült felráznom. Majd Emikot is sikerült valahogyan.

- Ugye tudjátok mi történt velünk?-kérdeztem aggódva.

A barátaim bólintottak. Akkor vettünk észre mindhárman egy tekercset.Emiko kinyitotta, majd olvasta:

- Kedves barátnők!

Úgy látszik a nagy kívánságotok egy másik dimenzióban van, nyílt is egy dimenziókapu, de sajnos bezárult. Erről a helyről csak úgy tudtok szabadulni, ha megkeresitek a másik nyitott kaput, de az sajnos el van valahol rejtve. Sajnálom. Ne pánikoljatok, nem sürget az idő. Nem fognak titeket keresni, mert csináltam belőletek külön, külön egy egy klónt. Lemásoltam a kinézeteteket, a bensőtöket. Egy előnye van ennek a technikának a kólonk a ti cipőtökbe lépnek, és folytatják a ti életeteket, persze bármit is csinálnak, mindig a tőletek telhető legnagyobb maximumot fogják nyújtani. Amint ti visszaértek az eredeti világotokba, a klónok 24 órán belül megsemmisülnek. És még jobb ha valamit tudtok: ez a dimenzió egy úgymond Naruto dimenzió, mi a Naruto-s rajongók elméjében született, így váltak valósággá, mindaz, ami eddig csak pár rajz, és szöveg volt. Igen sok ember kívánsága valóra válik. A lényeg az, hogy itt is élő emberek vannak immár, és ugyanúgy megsebesülhettek(csak most, hogy ottvagytok már mások is, mivel eddig nem halhattak meg, hiszen az emberek hittek bennük, de mivel már vannak közöttük a Földről jövő emberek, ezáltal felborult az egyensúly), vagy ehettek, aludhattok, mint a ti világotokban, azzal az aprócska ténnyel eggyüt élve, hogy ez nem a ti világotok.

- Igen csupán csak egy aprócska tény, na persze.-mondtam.

Majd mindhárman nagyot sóhajtottunk.

- Akkor most mi legyen?-kérdezte tehetetlenül Emiko.

- Szerintem menjünk Konohába.-válaszolta Rin.

- És azt mégis hogyan? Ha.-mondta Emiko, kin látszott, hogy egy csöppnyi kedve sincs ehhez a "kiránduláshoz".

- Nézz csak balra.-mondta egyhangúan Rin.

- Ezt nem hiszem el!-mondtam.

A távolról Konoha falai virítottak ránk.

- Megmenekültünk. Ők biztos tudnak segíteni nekünk.-örvendezett Emiko.

Már indultunk is volna, ha valami el nem ragadott volna minket. Sajnos nem látttunk semmit. Az utólsó emlékem az volt, hogy leütöttek, majd elvittek minket, és ezek után már semmiresem emlékeztem. Mikor felébredtünk egy kikövezett barlangszerű földalatti építményben találtuk magunkat, hol a réseken csöpögött be a víz.Csepp..csepp..csepp..és mégegy csepp.

- Jaj elegem van már, már fél órája mást sem csinlunk, mint halgattjuk a cseppegést, kényelmetlenül megkötözve.-ordítottam fel.

- Nyilván valaki elrabolt minket.-jelentette ki Rin.

- Ha nem mondod hülyén halok meg.-váaszolt Emiko. (Megrémítő volt így látni Emikot, az örökké vidám lányt, hogy ennyire fél.)

- Lányok, most nincs idő erre, valahogyan ki kell jutnunk innen.-mondtam.

Mire ezt kimondtam, kattant a zár, és egy csapat idegen lépett be rajta.

Folytatjuk.......

2. fejezet: Miért mindig én húzom a rövidebbet?

Kattant a zár, és egy csapat idegen lépett be rajta. Szerencsére a csapat idegennek volt annyi sütnivalója, hogy meggyújtottak egy fáklyát. Akkor láttam kirajzolódni a fényben az ábrákat. Kik nem voltak mások, mint az Akatsuki. Szuper gondoltam magamban...egy másik világban vagyunk az esélyünk, hogy kiszabaduljunk aliv verdesi az 1%-ot, és ráadásul, még el is rabolt egy csapat elmebeteg, kinek egyetlen célja, hogy uralja a világot. Hát lehet ennél jobb. Pár másodperces csönd következett. Majd ezt súgtam a barátnőimnek:

- Figyi ez a banda nem az Akatsuki?

Mire ők csak szótlanul bólogottak.

Akkor vettem észre, hogy ott van közöttük Deidara is. Ő volt a kedvenc Akatsukis tagom, persze képernyőn keresztül közel sem volt ennyire ilyesztő a jelenléte. Érdekes módon régebben a fél karomat odaadtam volna, ha találkozhatok az Akatsukival, de most valahogy egyetlen porcikám se kívánt ittlenni. A legérdekesebb mégis az volt, hogy a mese szerint már rég halottnak kellene lenniük, de valahogy nem úgy tüntek, mint akik meg akarnának halni, és Sasori se nézett ki nagyon faszerűnek. Majd rájöttem, hogy ezt a világot, végül is mi emberek alkottuk, és addig nem fognak eltűnni belőle az emberek, még mi el nem felejtjük őket, és biztos Sasorit is jobban szeretnék igazi embernek látni. A gondolkodásomat Pein mély hangja törte meg:

- Gondolom, már ti is elgondolkodtatok, azon, hogy miért vagytok itt. Ez egyszerű, mert mióta ti ittvagytok, már nem vagyunk védettek a sebesülésektől, és a haláltól.

Csak nem megvágta az eggyik társad magád?Kuncoktam magamban.

- Szóval térjünk is a lényegre, azt gondolom nagy erővel bírtok, ezért raboltunk el titeket. Mi majd felügyelünk rátok, kitanítunk titeket.Mindegyikőtöket Külön fogunk tanítani.-mondta Pein

- Mi?????-szólaltunk fel mind a hárman.

- Kifogást nem csak munkát kérek. Szóval mutatott a megszeppent Emikora. Te leszel majd Sasorival és Deidarával.

Ekkor döbbentem rá, hogy akkor biztos az Akatsuki párok közül osztják ki a "tanári" munkát. És ekkor még az is bevillant, hogy akkor én valyon melyik kettő idiótával leszek, mert a két legnormálisabb tagot már kiosztották. Egyszerűen valahogy nem akartam úgy élni, hogy bármelyik pillanatban kinyírhatnak. Még abban reménykedtem, hogy Tobit kapom, mert, ha adja a hülyét, akkor a légynek se tud ártani, és legalább jót tudok nevetni rajta. De persze miért is lett volna úgy ahogy én akaorom? Nem?
Mire észbekaptam, már kiosztották Kakuzut és Hidant Rinre, engem meg Itachi, és Kisame mellé raktak.

- Na ezt már nem. Nem elég, hogy egy másik dimenzióba vagyok távol az enyémtől, az esélyeim, hogy visszajussak szinte egyeznek a nullával, elrabolt egy csapat idióta, és beosztanak egy tömeggyilkoshoz, meg egy kannibál cápához.-mondtam, de ahogy kimondtam, már meg is bántam, mert Kisame és Itachi úgy nézett rám mint akinek eljött az utólsó órája.

Na ez szép..mondhatom...már most is ilyen feszült a hangulat...akkor mi lessz majd késöbb.

- Hamarosan idelye különválni.-mondta Pein.

A lányokkal megbeszéltük, hogy nem mondjuk el, hogy nincs is semmilyen különleges erőnk, mert akkor valószínűleg felnégyelnének. Majd sírtam egy sort Emikonak, hogy milyen szerencsés is valójában. De hamar rajöttem, hogy talán valakinek még rosszab, az pedig Rin. Hisz ő egy idióta szenvedést élvező marhával, és egy 200 éves szörnyeteggel lesz majd együtt.

Folytatjuk.........

3. fejezet: Az ember, kinek a halálát kívánom, avagy hogyan borítsunk ki egy Uchiát!

Ahogy mentem eggyüt Kisame és Itachi mögött, el kezdtem gondolkodni, hogy végül is Itachi nem a hatalom miatt írtotta ki a klánját. De mégiscsak ha még jót is akart, az nemvezet, semmi jóra, ha valakit meg kell hozzá ölnünk, és ezzel a gondolattal, barátságot is kötöttem. Vagyis új világeszmém szerint mégiscsak Rin járt jobban.

- Szedd jobban alábad.- zökkentett ki egy hang, na persze, hogy Itachi volt az, ki más is lenne.........

- Rendben, de nem olyan könnyű azt, és te egyépként se parancsolsz nekem. Tulajdonképpen bármit is mondhatok, hisz amugy sem ölhetsz meg, hisz a főnökötöknek szüksége van az erőmre, vagy mi a szösz... -ahogy ezt kimondtam, már meg is bántam, már megint a a nagy szám... Itachinak sem kellett több, felémdobott egy kunait, amit szerencsésen kikerültem, de bár ne tettem volna, ugyanis ezzzel csak el akarta terelni a figyelmemet, majd elkapott, és nekicsapott a földnek.

- Mégis mit képzelsz te magadról, kivel beszélsz? Igaz bár meg nem ölhetleg, de félholtra verhetleg, az mindegy, hogy mit csinálok veled, a lényeg, hogy ne halj meg. Világos?-mondta az Uchia.

Majd belémrúgott egyet, s szólt, hogy keljek fel, de sajnos nem tudtam.

- Uchiha Itachi....dögölj meg.-mormogtam alig hallatóan.

Akkor el is határoztam, hogy elszökök valahogy, vagy addig húzom az idegeit, még elege nem lesz belőlem, és magától el nem enged.

- Kelj már fel, mégis meddig várjunk még?-kérdezte Itachi.

- Akárhogyis próbálom, nem megy.-mondtam

- Akkor majd viszem én, csak menjünk már.-mondta Kisame.

- Jóóó...-mondtam fellekesülve.

De sajnos örömöm nem tartott sokáig. Mert nagyokos Itachi közbeszólt.

- Ezt most felejtsd el. Van lábad, úgyhogy tudsz járni. Minek nézel te minket lovaknak?-förmedt rám Itachi.

- Hááát....ahogy most kinézel inkább hasonlítasz egy felbőszült lóra, mintsem emberre.-viccelődtem, de bár eszt se tettem vólna, mert megkóstólhattam egy percre Itachi sharinganját...

Sajnos mégis magamtól kelett mennem, fájós lábbal, mert úgy éreztem megrándult a bokám. Már hajnalodott, mire egy kis falucskában találtam magam, nagyon ismerős volt nekem ez a hely...biztos már láttam egy hasonló falucskát az animében. Azon gondolkodtam éppen, vajon a barátaim most mit csinálhatnak......A falu olyan volt, mintha a Naruto animéből vették volna ki. Volt jópár dango bolt, ramen stand, szálloda...ööö igen szálloda, mert kibéreltünk 3 szobát, minek ajtajai sajnos egymásra nyíltak. Állítólag így szemmel tudnak tartani......na gratulálok neki a fortélyos észjárásukért..... Leültem a szobámban található PADLÓRA...igen nem ám az ágyra, mert az nem volt. Na várjunk csak, én úgy látam, mind Itachi, mind Kisame szobályában volt egy ágy, mentem is tudakozódni Kisaméhoz, hogy mi történt(ugyanis eldöntöttem, hogy Itachival nem állok többet szóba...). Sajnos csak Itachi volt a lakosztályba, mert Kisaménak ÁLLÍTÓLAG dolga akadt..na persze, biztos ő ehet én meg nem. Hát nem volt más választásom, mint megkérdezni Itachit, hogy mikor jön vissza:

- És...mikor jön vissza....Kisame? Amugy most csak azért szóltam hozzád, mert amugy nem szólnék, mert megfogadtam magamnak, hogy nem állok többször szóba veled..........................

- Akkor most Kisame érdekel, vagy azért jöttél, hogy ezt elmondjad? Na de nekem mindegy, Kisame csak pár óra múlva jön vissza.

- Miii??? Miért? Szóval akkor ne aludjak, csak pár óra múlva?

- Attól még aludhatsz, hogy ő nincs itt, hisz nem foglak megölni, ezt már megbeszéltük, legroszabb esetben is csak félholtra verhetlek.-mondta Itachi, és láttam, hogy egyre jobban elmosolyodik, éreztem, hogy élvezi, hogy szórakozhat velem.

- Nem azért te marha...hanem azért mert az én szobánban nincsen egy darab ágy sem, ellenben veletek, kiknek van.-förmedtem vissza.

Mire Itachi mégjobban elmosolyodott.

- Ez azért van mert spórolunk.

- De mért az én jólétemmel?

- Mert te vagy itt a fölösleg.

- Na ez aztán........akkor meg miért vagyok itt ha?

- Azt én is szeretném kérdezni. Miért kelett Peinnek 3 ilyen gyenge kunoichit az Akatsuki gondjaira bízni.

- Éééééés? Szerinted erről én tehetek? Különbe is éhes vagyok...már a kajámmal is spóroltok? És miért vagytok ennyire zsugoriak, hisz egy csomó pénze van az akatsukinak, vagy nem?

- Már fáj tőled a fejem.....megtennéd, hogy csöndbemaradsz?

- Amig nem kapok egy ágyat és valami kaját addig lesheted.

- Rendben, tudom máshogy is kérni.-majd előhozta a sharinganját, és elájultam.

Másnap reggel észrevettem, hogy egy ágyban fekszem, és a tegnap megsérült bokám be van kötve. Nyílván megijedt Itachi, vagy Pein parancsolta neki, hogy most nem kell spórolni. Körbenéztem, de nem nagyon hasonlított a szobámra, és miért van kettő ajtó a tegnapi egy helyett, vagy talán már a szemem is káprázik. Akkor jött be Itachi az egyik ajtón.

- Miért más ez a szoba, mint volt?-kérdeztem.

- Mert ez az én szobám...legalábbis volt.

- Ezt nem értem.

- Miután elájultál rájöttem, milyen kellemetlen is számodra ez az egész... Így szobát cseréltem veled.

- Akkor most neked nincsen ágyad, mi?-egy kicsit kuncogtam magamba, de szemmel láthatóan Itachi nem örült túlzottan, biztos megértette, hogy milyen a földön aludni.

Tudtam, hogy ez kedves volt tőle, de attól, még nem fogok megbocsátani neki a tegnap történtek miatt.

- Készülődj, hamarosan megyünk gyakorolni. Öt perc múlva állj kint az ajtóban.

Én persze kint álltam, de ott estem össze az éhségtől.

- Hát neked meg mi bajod van?-kérdezte Itachi, ki szemmel láthatólag jót szórakozott rajtam.

- Mit mondhatnék..ja talán azt, hogy már 1 napja nem ettem.

- Rendben, ha befejeztük a gyakorlást kapsz valamit enni.

- Hé ki mondta, hogy én veled fogok edzeni. Na azt már azért nem, hol van Kisame?

- Mondtam már, hogy el kellett mennie....

Sajnos Ithacival kellett edzenem, de a szemétje úgy megdolgoztatott, hogy lábra se tudtam állni. Húsz kör a falu körül. Majd tíz hátrafelé. És mikor összeestem, akkor "felkelni" vagy "nincs lazsálás" vagy "most legyen nagy a szád". Persze ő könnyen beszél én éhes vagyok, de ha nem is lennék ez akkor is nehéz feladat lenne. Aztán jöttek az egyéb nyújtások, majd shuriken, és kunai hajigálások. Itachi azt mondta, hogy úgy a legkönnyebb, ha elképzelünk valamit, vagy valakit, amit el akarunk találni, és akkor menni fog. Én persze Itachi fejét képzeltem el. Még meg is jegyezte ezek után, hogy milyen jól megy ez az egész, s, hogy ugye nem az ő fejét képzeltem-e el a céltáblát. Most komolyan nem is olyan hülye. XD Persze utána jött a fekvőtámasz, amit világéletemben nem tudtam megcsinálni. Persze ő csak magyarázott, hogy nem jó, nem így kell, ne állj meg........ Nekem meg már elegem lett, megmondtam neki, hogy a sharinganja nélkül nem is lenne valami nagyszám, és, hogy szegény Deidarát is megbántottad ezzel, és szegény azért fáradozott, hogy legyőzzön téged. De bárcsak ezt se tettem volna. Mert így már volt valami, amivel piszkálhat engem. Igen.....most komolyan mi köze van ennek, hogy mit érzek én Deidara iránt. De én persze visszavágtam neki:

- Ugye tudod, hogy kettőnk közt ki fog a földön aludni? Ugye tudod?-kuncogtam.

- Miért nem ugrottál egyenesen a nyakába?- vágott vissza Itachi, hogy visszaterelje a témát, de én nem hagytam.

- Kényelmetlen alvás.-mondtam.

- Ennyire szereted?-vágott vissza.

- Fájni fog majd a hátad.

- Akarod, hogy erről ne csak én tudjak, hanem mondjuk valaki más is....mondjuk talán Deidara.- de már szinte egy hajszál választotta el a röhögés határától.

- Úgysem mondod el?

- Fogadjunk?

- Rendben, kössünk egy egyezséget, ha holnapig, mire lemegy a Nap, én ki tudlak téged eléggé hozni a sodrodból, akkor szabadon engetsz, de ha nem elmondhatod, az egészet Deidarának.-mondtam, de már ezt is megbántam, de már nem akartam visszavonni, mert nem akartam, hogy Itachi azt higgye, hogy ő győzött.

- Rendben.-vágta rá azonnal Itachi.

- De ugye azért megkapom még a beígért vacsorát?-érdeklődtem.

- Talán, ha csöndbe leszel még vissza nem érünk.

Én persze beleegyeztem, mert már nagyon éhes voltam, végül is megvacsoráztam, végre le tudtam fürdeni, és végre el dudtam aludni békésen az ágyamba. A reggeli ébresztést nem így képzeltem el, mint ahogy azt Itachi kínálta. Nyakonöntött egy kancsó hideg vízzel.

- Elment ami nem volt?-sikítottam.

Persze ő csak nevetett.

- Most nem értem mi a bajod. Hisz két legyet ütöttem egy csapásra. Hisz felébredtél, és azt a fáradalmat, hogy letusolj szintén megspóroltam neked.-nevetett Itachi.

De csak a te számládra, gondoltam magamban.

- Amugy meg nem úgy volt az egyezségünkben, hogyha ÉN hangsúlyozom ÉN ki tudlak hozni a sodrodból........- mondtam.

- Tudom, de tudod, hogy tartja a mondás: "A legjobb védekezés a támadás".

- Utálom ezt a mondást.-üvőltöttem, és kizavartam Itachit a szobámból.

Mikor végre megszáradtam, és felöltöztem, végre kimentem az ajtón. Persze megint Itachi volt ott.

- Mikor kapom a reggelimet?-kérdeztem.

- Csak vacsorát kapsz, de azt is gyakorlás után.

- De ez nem ér edzés közbe te piszkálsz engem, és nem én téged.

- Nyugalom, az se biztos, hogy most velem fogsz edzeni.-mondta.

- Ezt meg, hogy érted?-néztem rá értetlenül.

- Hát úgy, hogy most azt nézzük meg, hogy milyen elemű is vagy.

- Jaj ezt már tudom: Tűz, víz, föld, szél vagy villám elemű lehetek.-mondtam, és nagyon okosnak akartam látszani.

- Igen...és most fogd ezeket.....

- Tudom ezeket a papírokat, melyek olyan fából készültek, amit chakrával öntöztek és chakrával trágyáztak.-mondtam, tudtam, ha mindig félbeszakítom, a mondandóját, akkor elöbb felbosszanthatom.

- Igen és most...

- Tudom.......belé kell vezetnem a chakrámat. Na add azt ide.

Bele isvezettem.

- Úgy látszik, hogy te víz elemű vagy.-mondta Itachi, de nem úgy tűnt, mint akit zavart vólna, hogy állandóan beleszólnak a szavába.

- Rendben akkor Kisaméval fogsz gyakorolni. 

Persze Kisame már ott is volt.

- Rendben, akkor most te fogod tanítani.-mondta Itachi.

Kisameval elég mókás volt edzeni. És nem kért semmijen több kör futást, se fekvőtámaszt. Csak azt mondta melegítsek be, ahogy nekem jólesik. És a víz elem gyakorlása is érdekes volt. Mégis rengeteg chakrát emésztett fel, s mikorra Kisame azt mondta, hogy végeztünk, én elájultam. Az idő úgy dél körül járhatott, ezért én egy fa árnyékába aludtam el.

Folytatjuk..........

4. fejezet: Vajon mi tőrténhetett míg én aludtam?

(Ebben a fejezetbe az elején mint egy történet mesélő mesélem el a történetet, és nem úgy mint egy szereplő.)

Amíg Kei aludt addig, Kisame is lepihent. Nekidőlt egy fa törzsének. Akkortájt jelent meg Itachi is. 

- Alszik?- kérdezte Itachi Kisamét.

- Aha, de ügyesen ment neki az edzés.- válaszolt Kisame.

- Tudtam én, hogy különleges.........-mondta Itachi majd lehajolt az alvó lányhoz, és eltűrte Keinek a szemét eltakaró hajszálait.

- Itachi....-mondta Kisame vészjóslóan, egy kissé kárörvendő mosollyal. Mégis mi történt, amíg én nem voltam itt?

- Csak edzettünk.- válaszolta Itachi a megszokott egykedvű arckifejezésével.

- Tudod, hogy mi a feladatunk.

- Igen, és mégis mit gondolsz te rólam? Különben is ez még csak egy gyerek, legalábbis úgy viselkedik.

(Itt ébred fel Kei.)

- Mi...mi...mi??? Te meg miért, hogy kerülsz ide Itachi? És miért vagy ilyen közel???-mondtam értetlenül.

- Mára nincs több edzés.-felelt vissza.

- Mi? Tényleg? Elaludtam, és a menyországban ébredtem volna? Mégis mennyi az idő?

- Nemsokkal múlt még dél.-felelte Itachi.

- Ezaz, akkor végre megmutathatom, milyen cselt is találtam ki.

- Te Itachi ez meg miről beszél?-kérdezte Kisame.

- Semmi különös.

Szerencsére gyorsan beértem a szállodába. Rájöttem, hogy Kisame, és Itachi, hol tartják az ételüket. Gondoltam, hogy befalom az egészet, hiszen úgy is éhes vagyok meg így okozok nekik egy nem kisebb meglepetést, de tudtam, hogy ez nem lessz elég, hogy kihozzak egy ilyen embert mint Itachi a sodrából. Rájöttem, hogyha leöntöm, azt a helyet, ahol aludni szokott, egy kancsó vízzel, akkor majd ő is megérzi, hogy nem olyan jó nedves helyen aludni. De ez még nem volt elég szerettem a tűzzel játszani. Ígyhát kértem egy kis vödör festéket a recepción, és befestettem vele a fegyvereit.

- Na ez talán már megteszi.-gondoltam, és azt hittem, hogy már közel járok a bartátnőimhez.

Mikor megjött Itachi, és Kisame megint sehol természetesen......, alig vártam, hogy megnézze, hogy mit lehet valyon enni. Meg is nézte.

- Látom mindent felfaltál, de tudod, hogy most nem lessz vacsora?-mondta gúnyosan.

- Miiiii?-kiáltottam fel kétségbeesetten, nade lássuk észreveszi e a 2. csapdát.

Mikor beért a szobájába látta a hatalmas nagy tócsát a takarón.

- Akkor ezen te fogsz aludni.-monda megint.

- És mégis mit érnél vele az én ágyam is vizes.-szóltam neki vissza.

- Látom a fegyvereimet is bekented valamivel. Nade majd lekopnak.

- Várj egy kicsit sem vagy mérges?

- Nem ezek a te kis "csapdáit" annyira gyerekesek.-nevetett ki engemet.

Persze......talán igaza van. De mégis, hogy a búsba csináljak valamit, ha nincsis semmi értékes cucca a szállodában. Ha egyátalán van valamije az is biztos nála. Rájöttem egy esélyem van még ha nekitámadok, hisz most úgysem támadhat vissza. De amit nekiindultam egy nagyot csattantam a földön. Puffffff..............

- Várj te nem is támadhatsz meg, mert ezáltal azt hiteted el velem, hogy kihúztam nálad a gyufát.-mondtam, s azthittem, hogy már győztem.

- Én csak védekeztem.

Na ez úgy a földhöz vágott, mint még semmi.

- Mivan???? Védekeztél?? A védekezés nem ennyire fájdalmas.

- Lehet, hogy nálad nem, nálam viszont igen.

- Akkor mégis mit csináljak ha? Hisz mindjárt lemegy a Nap.-mondtam.

- Ha akarod felbontom az egyezséget, ha mostantól szó nélkül követed a parancsaimat.-de az utólsó néhány szót már kárörvendő mosolygással mondta.

Igaz nem volt sok kedvem ehez, de nem akartam, hogy Deidara megtudja, hogy szeretem.

- Rendben.-vágtam rá egy kissé unottan.

- Látszik rajtad, hogy semmi kedved ehhez.-mondta az Uchiha.

- Na ne mond.......

Folytatjuk...........

5. fejezet: Mit csinálhat Rin és Emiko

 (Most megint, mint mesélő mondom el ezt a fejezetet.)

Egy kicsit ugorjunk vissza a múltba, amikor épp szétvált a három barátnő, és három különféle irányba tartott az útjuk. Elöször is elmesélem mi történt Emikoval. Nos igen.....mondhatjuk, hogy ő volt a legszerencsésebb a három lány közül. Nagy rajongója volt Deidarának, és Sasorinak, éppúgy mint Kei. Csak éppen nem nagyon mert hozzájuk szólni...... Inkább folyton csak a kettő elötte lévőt bámulta.

- Te meg mit bámulsz olyan feltűnően, hm?-kérdezte Deidara Emikotól.

- Ööö....semmit.....csak....izé...-felelt Emiko, de aztán egyre vörösebb, és vörösebb lett. Majd végül kinyögött valami hülyeséget.

- Ööö...hát csak...egy.....autogarmot kérek.-folytatta Emiko.

- Most nem.-válaszolt Sasori.

- Öööm...oké.-felelt Emiko, bár az igazat megvallva, neki nem az autogram kellett volna. XD

Mikor már 3 órát sétáltak végre egy kisebb fürdőnél álltak meg. Tisztára olyan érzése támadt Emikonak, mint aki már látta volna ezt a helyet. De rájött, hogy biztos az animéből ilyen ismerős. Mikor megkapták a szobájukat Emiko nagyot kiáltott.

- Mi a baj?-ugrott oda hírtelen Sasori.

- Hé, ennek semmi baja, hmm.-vágta rá Deidara.

- Miért sikítozól, ha nincsen semmi bajod?-érdeklődött Sasori.

- Hát nem látod? Ez a szoba egy jóízlés elleni bűntény tetthelye. Sehol, egy szép szekrény, egy baldachinos ágy, sehol egy szép virágos függöny, és sehol egy rózsaszín szőnyeg.........-felelt hüledezve Emiko.

- Hogy miiii? Itt fogsz aludni.-háborodott fel Sasori.

- Itt bezzeg én nem alszom.-felelt felháborodottan Emiko, ki hozzá volt szokva, a kényelemhez, és a csicsás dolgokhoz.

- Te Sasori, énis kaphatok egy másik szobát, hmm? Mert tényleg nem valami művészi az én szobám sem, hm.-kérdezte Deidara.

- Nem, nem és nem. Most komolyan ma mindenki megőrült?  Most komolyan Deidara, eddig még nem is panaszkodtál a szállodákra.

- Ez csak azért volt, mert nem mertem, de mivel, már más is felszólalt, úgy gondóltam, hogy én is szólok. Ja és hmm.-mondta Deidara.

- Nem lesz variálás. Mindenki alszik a helyén. Ha alszol, amugy se látod, hogy mi vesz körül téged.-mondta morcosan Sasori.

- Azthiszem, jobb ha nem kötekszünk vele, hm.- súgta oda Dei Emikonak, mire ő csak ciccegett egyet.

Végül is Emiko vacsora után egész jól elaludt, annak ellenére, hogy a takaró, és a párna nem volt illatos, és nem volt baldachin, az ágya fölött. De mikor kérdezték tőle, hogy hogyan aludt, ő csak azt válaszólta, hogy tűrhetően. Reggeli után kimentek egy mezőre edzeni, de sajnos, már a legelején elakadt az edzés......

- Húúúúúúúú.-sóhajtozott egyet Emiko, majd nekidőlt egy fának, és lehuppant a fűre.

- Akkor, ugye most egy kicsit pihenünk? Túl kimerítő ez az egész.-ásítozott Emiko.

- Mégis miről beszélsz, hisz még el se keztük.-méltatlankodott Sasori.

- Akkor mégis mi volt ez a túra?

- Csak kisétáltunk a "gyakorlópályára".-nevetett Deidara.

- Mi lenne, ha én osztanám be a napot? Ha? Elöszőr is most egy kis pihenő, mert elfáradtam, aztán elhajítok egy kunait, aztán megint egy kis pihenő, mert nem hagyhatom, hogy a gyönyörűszép kezemnek, és a csodálatos körmömnek valami baja essen........-mondta Emiko.

- Mi??-röhögött Deidara, Sasori meg már szinte forrt a dühtől.

- Ha ezt a napirendet követjük, akkor talán száz év múlva, megtanul elhajítani egy kunait.-mondta Deidara, aki már fetrengett a földön a nevetéstől.

- Na ezt most itt felyezzük be. Idefigyelj te kunoichi, ha rendesen edzel, akkor láthatod, majd a barátaidat, de ha nem akkor velem gyűlik meg a bajod.-mondta Sasori, de már úgy, hogy a legbátrabb ember is megijedne tőle. A szemei szinte szikráztak a gyűlölettől.

Emiko megijedt, úgyhogy rögtön bólintott, és nekiálltak edzeni, de a harmadik kunai elhajítása után, Emiko egy nagyot sikított.

- Mitőrtént? Megvágtad magd, hm?-kérdezte Deidara.

- Nem, rosszabb, letőrt egy körmöm!-nyöszögte Emiko.

- Jó akkor nincs baja.-mormogta Sasori.

- Te most szórakozól velem? Mi lehetne rosszabb annál, ha letörik egy lánynak a körme? Ha?-siránkozott Emiko.

- Nos...szerintem...ha azért aggódsz, hogy így nem leszel majd olyan szép, és nem tetszel majd a fiúknak, akkor tévedsz, a normális fiúknak, nem szeretik az állandóan "szépítkezős" lányokat.-mondta Sasori.

- Szóval, te nem szereted az olyan lányokat mint én?

Emiko teljesen magába süllyedt. És csak ezt hajogatta:

- Sasori nem szeret, Sasori nem szeret........

- De végülis nem hibáztatom emiatt, én kiskoromtól fogva a kényelemhez vagyok szokva. Biztos nekem se tetszene egy olyan lány mint én, ha fiú lennék.-mondta alig hallhatóan Emiko.

- Azért ez nem kell úgy mellre szívni...csupán csak változtathatnál a jellemede, ennyi az egész.-mondta Sasori.

- Igaz, mostantól keményen fogok edzeni.-mondta Emiko, majd a kunaival levágta, a maradék kilenc hoszzú körmét.

- Mostantól más leszek. Ezt figyeld Sasori.-mondta Emiko, majd elhajítot egy kunait, az egyik fába.

(Most szemléljük ugyanezt a helyzetet, csak Rinéknél.)

Egy kicsit ugorjunk vissza a múltba, amikor épp szétvált a három barátnő, és három különféle irányba tartott az útjuk. Most akkor folytassuk az egésszet Rinékkel. Rin mint mindig most is érzelemmentes arcot vágott, azt lezámítva, hogy a szemeivel fel akarta nyársalni Kakuzut és Hidant.

- Hé Kakuzu, téged nem idegesít ez a lány? Csak állandóan a hátunk mögött sétál, nem szól egy szót se, és ha hátranézel le akar döfni a pillantásával.-mondta Hidan.

- Amíg nem szólal meg nekem nincs vele gondom-válaszolt Kakuzu.

- Héé...te...-mondta Hidan Rinnek, majd a lány szeme elött rázta a kezét, mintha azt akarná, hogy ébredjen föl.

- Ne szórakozz már Hidan.-förmedt rá Hidanra Kakuzu.

- De tényleg nem csinál semmit, azt leszámítva, hogy állandóan néz azzokkal a szúrós szemeivel.

- Akkor ne nézz hátra.

- De ha egyszer nem tudom elviselni.

- Lehet, hogy süket.-mondta Hidan, ki nagyon okosnak hitte magát ebben a percben.

Majd Kakuzu, és Rin fején is egy izzadságcsepp jelent meg.

- Mekkora egy marha.-mormogta Rin.

- Hé, te Hidan, legalább nem is olyan hülye.-mondta Kakuzu Hidannak, kinek csak egy vágya volt jelen pillanatban, hogy valahogy elpusztítsa azt a kettőt.

Mikor ők is megérkeztek a szállodába, Kakuzu elmondta, a helyzetet:

- Nos szóval itt vannak a szobakulcsok. Ne egyetek semmit. Ha éhesek vagytok hozzám gyertek, majd hozok valami olcsót. Reggel 6 órakor legyél kész Rin. Majd a gyakorlás elött megkapod a fegyvereket.

Rin csak bólintott majd a szobája felé vette az irányt. Hidan elkezdte követni.

- Te miért nem viselkdsz normálisan?-vonta kérdőre Hidan a lányt.

Rin a megszokott szúrós tekintettel Hidanra nézett, miközben nyitotta az ajtaját.

- De tudod nem nagy baj.......mi lenne, ha te és én....-folytatta Hidan.

De nem felyezhette be, mert Rin becsapta az ajtót, és otthagyta a folyosón Hidant. Majd Hidan elindult visszafele, ahol az ő szobája van, de meglátta Kakuzut, aki az egész kis műsort végignézte, és csak magába kuncogott.

- Most meg mi olyan rohadt vicces?-kérdezte Hidan.

- Ááá....semmi. Csak jól lekoptatott a lány. De gondolom, ez nálad már többször is előfordúlt. Nem Hidan?-aztán bement ő is a szobájába. És Hidan megint magába mérgelődött.

Rin mikor belépett a szobájába, hirtelen ledőlt az ágyára, és nagyot sóhajtott. Majd körbenézett, és látta, hogy az ablakon már nem fog kiszökni. Mivel, az ablak elött egy vasrács volt.

- Hát ez nagyszerű.-sóhajtott magában, majd hirtelen elnyomta az álom.

Arra ébredt, hogy valaki zörgette az ajtót, és közben nagyokat üvöltözött, hát röktön az eszébe is jutott, hogy már biztos nincsen hat óra. Kinyitotta, hát az ajtót. Hidan volt az.

- Te nem tudod, hogy mennyi az idő?-kérdezte Hidan felháborodva.

- Nem mivel nem kaptam egy vacak órát se.-válaszolt vissza felháborodva Rin.

Mélyen Hidan szemébe nézett, és ha ugyan eddig nem is, most megint csúnyán nézett rá.

- Pedig már kezdtem reménykedni......-mondta Hidan egy kissé unottan.

- Mégis miben?-kérdezte Rin.

- Hát benned. Ma egy teljes mondatot kimondtál, és akkor elfelejtettél még ilyen szúrósan nézni.

- Csak még álmos voltam.-mondta Rin, és megint felvette a szótlan, komor stílust.

Miután elkészülődött kiállt az ajtó elé, ahol már vártak rá.

- Add csak ide ezt a kulcsot.-erőszakoskodott Hidan.

- Nem! Mégis miért adnám neked a szobám kulcsát?-kérdezte Rin.

- Azért, mert nem vagyok hajlandó minden reggel az ajtód elött állni fél órát, és addig üvöltözni még felébredsz. És nem kapsz órát......már kérdeztem Kakuzut.

Rin nem sok örömmel, de kénytelen volt átadni a kulcsot. Most pedig irány edzeni.

- Reggeli?-kérdezte Rin, bár érzelemmentes arccal mondta, a hasa kedélyeit nem tudta elfojtani, és nagyokat korgott a gyomra.

- Tessék.-dobott neki oda Hidan egy kissé száraz kiflit.

- Kösz......-mondta Rin, s mégrondábban nézett Hidanra.

- Most ne izélj...Kakuzu adta....

- Hol van ő?-mondta Rin a szokásos rideg, de lényegretörő hanaja.

- Ja Kakuzu? Elment pénzt keresni..

Vagyis biztos, megint elment egy olyan embert megölni, kinek a fejét elfogadják egy beváltóhelyen, gondolta Rin.

- Akkor menjünk.-szólalt meg Hidan, mire Rin csak bólintott egyet.

Mikor odaértek arra a helyre, ahol edzeni fognak Hidan megmutatta, hogy mit, és hogyan kell csinálnia Rinnek.Persze Rin az egész edzés folyamán meg se szólalt, és bármennyire is el volt fáradva, vagy bármennyire is meg volt sérülve, nem mutatott semmi érzelmet. Mikor végeztek az edzéssel hazafelé vették az irányt......

- Jó kis edzés volt...kissé visszaemlékeztem az én első ilyen edzéseimre....Amugy az egész edzés alatt meg se szólaltál...nem fáj a tenyered? Csak azért, mert elég sokat hajigáltad azokat a kunaikat.-mondta Hidan.

- Nem.-válaszolt Rin, pedig nagyon is fájt neki mindkét tenyere.....nem is kicsit.

- Miért nem beszélsz?-faggatózott Hidan.

Már vagy 20-szor feltette ezt a kérdést, mire Rin megelégelte, és feléje dobott egy kunait.Hidan persze kikerülte.

- Lehet, hogy halhatatlan vagyok, de akkor se kéne tőröket dobálni felém.-mondta mérgesen Hidan.

- És nem kéne pazarolni a kunaikat se, most menny utána.-parancsolta Hidan, de Rin csak ment tovább, mint akinek az egyiken be, a másikon ki.

Hidan tudta, hogy a lánnyal veszekedni veszett ügy, ezért inkább ő ment a kunai után. Mikor visszahozta egy kérdéssel lepte meg Rint.

- Hogyhogy véres ennek a kunainak a fogó része?

Majd megfogta a lány egyik kezét, és látta, hogy a tenyere véres.

- Mért nem mondtad el, amikor kérdeztem?

- Mert nem szükséges tudnod.-bökte ki Rin.

Hidant most szaván fogták. Tudta, hogy a lánynak igaza van. Igazából ehhez semmi köze se volt.

- Csak miattad kérdeztem.....de ha neked ennyire nem fontos a dolog.......-mondta Hidan.

Mikor visszatértek Rin megszólalt:

- Add vissza a kulcsot.

- Már megmondtam, hogy nem szórakozásból vettem el, majd ha bemész a szobádba bezárom az ajtót.

- Rendben, de csak reggel jöhetsz be.

Rin akármennyire is rideg, nem erőssége a koránkelés. Ezért Hidan úgy tett ahogy mondta, reggel lett, ígyhát elment felébreszteni a lányt. Mikor beért a lány szobájába nem várt látvány fogadta. A lány békésen aludt, ártatlanul, mintha a komor fogalom, mégcsak köszönőviszonyban se lenne vele. Hidan egyre közelebb hajolt a lányhoz.

- Talán nem is kéne felébreszteni, így jobban tetszik.-mondta az orra alatt, és elmosolyodott.

Viszont tudta, ha nem ébreszti fel a lányt, akkor megint megnézheti magát... Így hát felkeltette.

Folytatjuk....

(Mellesleg, majd többet is hallhattok majd a másik kettő lányról.)

6. fejezet: Ez nem lehet szerelem!

Miután Itachival megkötöttem az újabb szerződést elmentem a szobámba aludni, és azon gondolkodtam, hogy Itachit vajon izgatja-e a Deidarás téma, vagy csak megint engem akart a porig alázni..de a gondolataimmal nem jutottam tovább, mert elaludtam. Igyekeztem korán felkelni, mert nem akartam megint egy kancsó hideg zuhannyal kezdeni a napomat, mert már ígyis elég nedves volt az ágyam a tegnapi kancsó után, de ha ma is kaptam volna, akkor az egy életre nem száradt volna meg. Mikor elkészültem már Itachi pont akart volna kelteni, a maga megszokott módján, de szerencsére ma nem adtam neki okot a használatra.

- Már arra számítottál, hogy megint nyakon önthetsz mi?-kérdeztem.

- Hát..mitagadás.-kuncogott magában.

- Hát akkor ez ma nem jött össze. Ma nem kapok hideg zuhanyt, most kicseleztelek.-mondtam.

- Kitudja...lehet, hogy még ma megkapod...ez csak tőled függ.

Már megint...azt hiszi, hogy én csak az ő rabszolgája vagyok, kit ugráltathat kénye, kedve szerint.

- Akkor induljunk edzeni, mondtam.-próbáltam minnél unottabban kommunikálni vele, hogy azt higgye fáradt vagyok, és nem dolgoztat annyira meg, de mekkorát is tévedtem.

- Mivel ennyire próbálod elkerülni az edzést, azért egy kicsit megnehezítjük a dolgodat.-kuncogott Itachi.

Én csak egy szúrós tekintettel válszoltam neki. Rájöttem, hogy imád engem csesztetni, és azon is elgondolkoztam, hogy végre mikor mehetek mejd haza. Mert már hiányzott a családom, az ismerőseim a rokonaim, a barátaim, sőt már minden ember hiányzott a Földről. Tudtam, hogy amíg én itt a bőrömet nyúzom, addig egy vacak klón az én életemet éli, az én ágyamban alszik, az én ruháimat viseli, az én szüleimet a sajátjának tekinti........Ebből a nagy elmélkedésből, csak Itachi gúnyos hangja zökkentett ki. 

- Csak nem arra vársz, hogy ezt a kancsó vizet a nyakadba öntcsem?

- Ha, ha , ha. Marha jó poén volt.-mondtam vontatottan.

Miután kiértünk arra a rétre, ahol tegnap voltunk, megint elkezdtünk edzeni, már a 36. fajta edzésprogramot hajtottam végre, amikor aztán végleg kidőltem.

- Ezt már nem bírom tovább.-mondtam.

Lüktetett a fejem, szédültem, már megszólalni is alig bírtam...

- Értem, szóval csak ekkora a max tűráshatárod, tudtam, hogy nem vagy valami erős, de hogy ennyire.......-mondta gúnyosan Itachi.

Na jó elegem van. Felkeltem, bár lüktetett a fejem, járni is csak kacskaringósan tudtam, a szemem is már alig látott, de azt már nem hagyhadtam, hogy ezek után, miután mindent megtettem, még mindig sértegetni merészel, nem érdekelt, hogy erősebb, hogy félholtig is verhet(mert már amugyse ronthatott volna sokat az állapotomon), de én nekitámadtam, bár biztos eléggé viccesen nézhettem ki akkor, mert ebben a pillanatban, még egy kisbaba ia elbánt volna velem. Mikor már közel voltam Itachihoz, hirtelen összeestem. Már alig hallottam valamit.

- Talán mégse vagy annyira gyenge...

Csak ennyire emlékszem, mert ezekután elaludtam. Mikor felébredtem már reggel volt. Ajjaj gyorsan ki az ágyból már biztos elkellet volna készülődnöm, nem akartam Itachi hideg zuhanyával kezdeni a napot. Hiába vártam Itachit, de nem jött. Hol lehet vajon? Gondoltam, megnézem a szobájában. Hát ott volt, és épp a fegyvereiről mosta le a festéket, amit rákentem. Talán mégis okoztam neki ezzel egy kis bosszúságot, nevettem magamban.

- Itachi miért nem keltettél? Mi történt?

- Semmi.

- De ezt nem értem.....

- Most mi a baj? Eddig mindig azért panaszkodtál, hogy korán keltelek, most meg az, hogy nem?

- Értem....de ez akkor sem vall rád.

- Ma nem lessz edzés.  Mert elhagyjuk a terepet, mert egy másik faluba megyünk, úgyhogy bármid amid van pakold össze.

Miután összepakoltam végre elindultunk. nem mentünk valami messze, de egész úton Itachit szivattam.

- Te Itachi úgyláttam valaki bajban van. Segítsünk neki.

- Nem.

- Na légysziiiiiiiiii.

- Rendben, és hol van?

- Itt elötted. Aztmondtad, hogy segítesz neki, és akkor most segítened kell nekem, hogy hazamehessek.

- Nem.

És így tovább. XDMikor végre megérkeztünk a faluba, mi nagyon hasonlított, a másikra, megint kértünk három, akarom mondani kettő szobát, egy egy személyes ágyasat, és egy kétszemélyeset.

- Akkor kérem az egyágyas szoba kulcsát.-mondtam.

- Kimondta, hogy tied az egyágyas-förmedt rám Kisame.

- Hát csak nem alszom egyikőtökkel.-mondtam.

- Azt mondod, hogy aludjunk mi ketten együtt fiúk egy ágyban?-mondták.

- Igen azt, különbenis akkor miértnem három szobát kértetek? Csak nem megint spórolás?

- Most nem, sajnos már nem volt több szoba. És különben is hogy nézne ki az, hogy egy fiú egy fiúval alszik egy ágyban, ha? Mégis nem gondolkodtál már el azon, hogy így mit gondolnának rólunk az emberek?-mondta Itachi.

- Passzolom.-mondtam, és elkezdtem röhögni.

- Nos akkor melyikünket választod szobatársnak?-kérdezte Kisame, kinek hallatán egyből elállt a nevetésem.

- Miiiii?????? Szóval akkor mégis egyikőtökkel kell aludnom.

- Most nem tudom mi a bajod. Legfeljebb elfordulsz.-monta Itachi.

- Nos akkor? Mert már szeretnék aludni.-mondta unottan Kisame, akin látszott, hogy már szabadulna.

Ettől én még jobban megzavarodtam.

- Majd én alszom veled.-mondta Itachi.

Éreztem, hogy vörösödöm, de tudtam, hogy Itachi amugy se érez irántam semmit, és nekem se kéne. Biztos, csak azért mondta, hogy ne csak napközben, de este se hagyjon gyugton.

- Renben, akkor én mentem.-mondta Kisame.

- Oké, akkor én is megyek ezzel a főttrákkal.-válaszolt Itachi, gúnyosan mosolyogva.

- Mivan? Főttrák? Kifogytál a sértésekből?-kérdeztem, mikor beértünk a szobánkba.

- Nem, csak olyan vörös voltál, min egy főtt rák.

- Nemis.-mondtam, és elfordítottam a fejemet, és próbáltam visszanyerni eredeti bőrszínemet, de ha arra gondoltam, hogy egy darabig Itachival fogok aludni, akkor megint pirosra váltott a fejem színe.

- Te akarsz zuhanyozni elsőnek?-kérdezte Itachi.

- Még szép. Ja és még véletlenül se nyiss be.-mondtam.

- Rendben.

Azt hittem, hogy az egész nehezebb lesz, de én és Itachi is lezuhanyoztunk, mikorra ő már végzett, én már az egész ágyat elfoglaltam, és úgy kinyújtóztam, mint egy kisbéka. Persze ennek is egy célja volt, hogy Itachi a földre kényszerüljön.

- Tudom ám, hogy még nem alszól, úgyhogy menny arébb.-mondta Itachi, de én még mindig úgy tettem mint aki aludna.

- Nehogy azt hidd, hogy én majd a földön alszok.-folytatta mondandóját.

Erre elképzeltem Itachit, ahogy a földön alszik, nem bírtam ki röhögés nélkül így lebuktam.

- De éppenséggel arra próbállak rávenni. Még utaló jeleket is küldök. XD

- Ha nem mész arréb én löklek férre.

Persze én nem mentem arébb. Hát egyszercsak csatt. Puff. A földön találtam magam.

- Áúúúúúú.-azt mondtad legfeljebb arébblöksz.

- Arébb is löktelek.-nevetett Itachi.

- Na megálj, ennyivel nem úszod meg.

És ezzel én is lelöktem őt az ágyról. Ő meg megfogta a párnáját, és hozzámvágta. Ebből végülis egy nagy párnacsata következett. Még szerencse, hogy a párnák nem tollpárnák voltak....... Egy kicsit talán furán hangzik, de nagyon jól éreztem magam.

Folytatjuk a 3 lány a Naruto világában 2. menüpontban.

Oldal: 3 lány a Naruto világában
Narutos fanfictionok - © 2008 - 2024 - naruto-fanfiction-bogi.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat